Kalauz

Gyakran hallott hittel kapcsolatos kifejezések magyarázata, a keresztény hittől távol élőknek.

A magyarázatok nem a teljesség igényével készülnek, hanem röviden, lényegre törően -esetleg a sok megközelítésből csak egyet kiragadva- igyekszenek útmutatást adni.

Tovább

     Ama Communitatem „Szeresd a közösséget”                                                                                                                                      


 

A Szent Imre Római Katolikus Plébánia sikeres pályázata

 

A Szent Imre Római Katolikus Plébánia a „Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével” című EFOP-1.3.5-16-2016-00503 számú (az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt) pályázatán 25 millió forintot nyert.

  

A pályázat célja a közösségi szerepvállalás és a közösségépítés erősítése az önkéntesség és a karitatív munka előmozdítása által Balatonalmádi városában.

 

A pályázatot önkéntes munkával és felajánlással a Gózon & Gózon Tanácsadó Iroda készítette elő és három éven át koordinálja. A projekt keretén belül a helyi hagyományok ápolását célzó rendezvények kerülnek megszervezésre. A Plébánia által jóváhagyott események a közösség aktivitását és a családok megerősítését szolgálják.

 

A programok mottójául az „Ama Communitatem” - „Szeresd a közösséget” felhívást választottuk.

A Plébánia saját honlapján -almadiplebania.hu- keresztül hirdeti a soron következő rendezvényeket és beszámol a lezajlott programokról.

 

Minden érdeklődőt és résztvevőt szeretettel hívunk és várunk a megrendezésre kerülő programjainkra.