Kalauz
Gyakran hallott hittel kapcsolatos kifejezések magyarázata, a keresztény hittől távol élőknek.
A magyarázatok nem a teljesség igényével készülnek, hanem röviden, lényegre törően -esetleg a sok megközelítésből csak egyet kiragadva- igyekszenek útmutatást adni.
A BALATONALMÁDI SZENT IMRE PLÉBÁNIA
ÉS TEMPLOM RÖVID TÖRTÉNETE
A balatonalmádi Szent Imre plébániát 1934. november 1-i határozatával alapította Dr.Rott Nándor veszprémi megyéspüspök. Korábban Almádi az ősi Vörösberényi Plébániához tartozott. Temploma nem volt, csak egy kis kápolna a szép fekvésű szőlők között, amelyet 1883-ban építettek Szent Margit tiszteletére. A múlt század első évtizedeiben,a Balaton „felfedezése” azonban magával hozta a part menti települések viszonylag gyors fejlődését, lélekszámban való gyarapodását. Egyre többen telepedtek le itt véglegesen és hívő életük gyakorlására kicsinek bizonyult a Szent Margit kápolna. A húszas évek végére érett meg a helyzet arra, hogy az egyházközség saját templom építésébe fogjon. Az építkezés előkészítésében, lebonyolításában nagy érdemeket szerzett Dr. Óvári Ferenc országgyűlési képviselő, felsőházi tag; aki építési telket adományozott az egyházközségnek és jelentős pénzbeli adományaival is folyamatosan segítette a templom építést. 1939-ben tőle vásárolta meg az egyházközség plébániaépületnek az un. Tulipán nyaralót is. Az egyház részéről az akkori vörösberényi plébános Gyöngyössy Imre felügyelte és segítette a munkálatokat. A templom alapkövét a trianoni tragédia 10. évfordulóján rakták le 1930. június 4-én és mindössze öt hónappal később november 5-én, Szent Imre herceg ünnepén az ünnepelt Szent tiszteletére már meg is történt a felszentelés. A templom Medgyasszay István tervei alapján erdélyi magyaros stílusban épült „néma imádságként” az ég felé mutatva a nagy magyar hazáért, nemzetünk megmaradásáért. A templom belső építészeti terveit Veszely Géza építészmérnök készítette. Falképeit Bicskei Karle János festette 1955-ben. A plébánia első lelkipásztorai Deák János Szulpic OFM., és Kreutz József voltak. Majd 1936-tól 1987-ig Dr. Pintér Sándor vezette a plébániát és lett megalapozója Almádi szépen fejlődő, virágzó hitéletének.
A Szent Jobb kápolna EREDETE
ÉS BALATONALMÁDIBA KERÜLÉSE
A budai királyi vár Zsigmond kápolnájából nyílt (a főoltár mögött) az a kápolna-fülke, amelyben 1901 és 1944 között Szent István Jobbját őrizték. A harcok során a vártemplom teljesen elpusztult, de a Szent Jobb kápolna – bár súlyosan megrongálódott – csodálatosan megmaradt, mert a királyi palota egy emelete ráomlott, romjaival eltakarta és a további teljes elpusztulástól megmentette. A kápolnát valószínűleg Lotz Károly tervei alapján Róth Miksa műhelyében készített aranymozaik díszítette, amelyet a millenniumra tervezett. Tizenkét esztendeig roskadozott terhével a romok alatt, míg az “utolsó órában” sikerült megmenteni a végső pusztulástól. Az ötvenes évek közepén az akkori plébános, Dr. Pintér Sándor, Bicskei Karle János festőművésztől (aki akkor dolgozott a templom falképein) értesült a budai vár romjai között rejlő, pusztulásra ítélt értékről. Az ő kezdeményezésére és szervező munkája eredményeként épült fel a Szent Jobb kápolna pontos mása a Szent Imre plébánia templom mellett. A boltozat mozaikját és a kápolna belső terének több részletét (az oltárt a tabernákulummal, a gyertyatartókat, a kovácsoltvas kaput és márvány keretét) hozzáértő kezek gondos munkával rekonstruálták a teherautókon ideszállított töredékekből. A plébánia és a kápolna történetének egyedülálló szépségű napja volt 2000. május 13, amikor a Szent Jobb ereklye egy napra visszatért eredeti őrzési helyére. A millenniumot záró ünnepségek részeként, 2001. augusztus 19-én a Szent Jobból származó ereklyét adományozott a kápolnának Szabó Géza, a Szent István bazilika plébánosa, a Szent Jobb őre.
DIE KAPELLE DER HEILIEGEN RECHTE IN BALATONALMÁDI
Von der Sigismund-Kapelle der Königsburg von Buda öffnete sich (hinter dem Hauptaltar) die Kapellennische, in der zwischen 1901 und 1944 die Rechte des Heiligen Stephans, Ungarns ersten Königs bewahrt wurde. Im Laufe der Kämpfe wurde die Burgkirche vollständig zerstört, aber die Kapelle der Heiligen Rechte blieb - zwar schwer beschädigt - wunderlicherweise erhalten, denn ein Stockwerk des Königsschlobes stürzte darauf, und die Ruinen verdeckten die Kapelle, wodurch sie von der vollständigen Vernichtung gerettet wurde. Die Kapelle war mit dem anhand der Pläne von Károly Lotz, in der Werkstatt von Miksa Róth verfertigten Goldmosaik verziert, das für das Millenium gaplant war. Nach zwölf Jahren Verborgenheit unter den Ruinen konnte die Kapelle „in der letzten Stunde” von der endgültigen Zerstörung gerettet werden. In der Mitte der 50er Jahre erhielt der damalige Pfarrer, dr. Sándor Pintér Kenntnis von dem unter den Ruinen der Königsburg von Buda verborgenen, zur Zerstörung verurteilten Wert von dem Kunstmaler János Karle Bicskei, der damals bereits an den Wandgemälden der Kirche arbeitete. Auf seine Initiative, und als Ergebnis seiner organisatorischen Arbeit wurde die genaue Kopie der Kapelle der Heiligen Rechte neben der Heiliger Emmerich Pfarrkirche errichtet. Das Mosaik des Gewölbes und mehrere Details des Innenraums der Kapelle (der Altar mit dem Tabernakel, die Kerzenleuchter, das Tor aus Schmiedeeisen und dessen Marmorrahmen) wurden mit viel Sorgfalt und Sachkenntnis aus den mit Hilfe von Lastern herbeförderten Bruchteilen rekonstruiert. Als unvergeblicher Tag galt in der Geschichte der Pfarrei von Balatonalmádi und der Kapelle der Heiligen Rechte der 13. Mai 2000, als aus dem Anlab des christlichen Heiligen Jahres und des ungarischen Milleniums kehrte die Reliquie der Heiligen Rechte mit der Zustimmung von Kardinal László Paskai für einen Tag an seinen alten Aufbewahrungsort zurück. Als Teil der das ungarische Millenium abschliebenden Ereignissen kam es am 19. August 2001. zu dem Feier, in dessen Rahmen der Kapelle eine, aus der Heiligen Rechte stammende Reliquie (ein von der Oberfläche der Heiligen Rechte abgetrenntes Fragment) von Géza Szabó, dem Pfarrer des Sankt Stephan Doms, der Wache der Heiligen Rechte - in dem von der Heiliger Emmerich Pfarrei gefertigten Reliquiar - gespendet wurde.
The Chapel of the Holy Right IN BALATONALMÁDI
The reliquary with the right hand of Saint Stephen, the first king of Hungary, was, between 1901 and 1944, kept in the Saint Sigismund chapel of Buda Castle in a niche-like chapel behind the main altar. During the siege of Budapest in 1945, the Saint Sigismund chapel was destroyed, the shrine of the Holy Right relic, however, miraculously survived. Ruined, it was covered, and thus saved from further damage, by the debris of a fallen story of the royal palace.The gold mosaic decoration of the chapel was designed by Károly Lotz for the millennium in 1896, and made in the workshop of Miksa Róth. Both Lotz, and Róth were prominent artists of their time. Buried under the ruins for twelve years, the remains of the shrine were to be saved in the “last hour”. During the 1950s, the painter János Karle Bicskei was working on the murals of the parish church in Balatonalmádi. It was from him, that the parish priest dr. Sándor Pintér first heard of the treasure doomed to decay under the ruins of the Castle of Buda. He, in turn, suggested and organized the exact copy of the chapel to be built next to the church. The remains of the destroyed chapel in Buda were transported to Balatonalmádi in lorries, and the mosaic on the vault as well as other interior features, like the altar with the tabernacle, the candlesticks, the wrought iron gate and its marble frame were carefully restored on site. A unique and memorable momentum in the history of the chapel and the church was May 13-14, 2000 when the relic of the Holy Right returned, for one night, to its original shrine. On August 19, 2001 a relic, once part of the Holy Right was donated to the chapel and handed over by Géza Szabó, parish priest of the Saint Stephen basilica in Budapest and keeper of the Holy Right. The event was part of the closing festivities of the Hungarian Millennium.
VÖRÖSBERÉNY ÉS A SZENT IGNÁC TEMPLOM
RÖVID TÖRTÉNETE
Vörösberény Magyarország legősibb települései közé tartozik. Amikor Géza fejedelem 990 körül megalapítja a veszprémvölgyi apáca kolostort, fenntartására adományozza községünket is (Villa Zaarberény = Szárberény = Vörösberény néven ) 48 tűzhellyel (családdal) és 6 halásszal. Az oklevelek 1297-ben említik először a falu Szent Márton egyházát, a mai református templomot. A török idők alatt a veszprémvölgyi apácák elmenekültek, majd kihaltak. Birtokaikat, így Vörösberényt is a jezsuiták győri kollégiuma kapta meg 1626-ban. Ők építették fel 1750 körül a templom melett álló egykori kolostort és a sekrestyéből álló Szent Sír kápolnát. A jezsuita rend 1773-ban történt eltörlése után a birtokot a királyi kamara vette kezelésbe, de megtartotta jószágkormányzónak a jezsuita Buffler Gáspárt. Az ő irányításával épült föl a templom a jezsuita rend alapítójának Loyolai Szent Ignácnak tiszteletére. 1779-ben szentelték fel. A templom legnagyobb értéke a barokk freskó sorozat, amelyet sokáig Dorfmeister István művének tartottak; ám a kutatások kiderítették, hogy 1799-ben itt járt Kitaibel Pál a neves természettudós, aki naplójában feljegyezte, hogy a templom freskóit a svájci származású veszprémi festő Bucher (Pucher) Xavér Ferenc alkotta. A templom mennyezetképei Loyolai Szent Ignác életének, tevékenységének legfőbb mozzanatait ábrázolják. Értékes még a sekrestye „Mózes” freskója, valamint a Szent Sír kápolna „Sirató asszonyok” című képe. Az idők során megrongálódott freskók, berendezési tárgyak és a templomkülső 1966 és 1976 között lett restaurálva az Országos Műemlékvédelmi Hivatal irányításával. A templom orgonája Szigeti Kilián tervei szerint készült 1974-ben
ABRISS DER GESCHICHTE VÖRÖSBERÉNY UND HL. IGNATIUS KIRCHE
Vörösberény ist eine der ältesten Ortschaften Ungarns. Um das Jahr 990 stiftete Fürst Géza aus dem Hause Árpád das Kloster im Tal von Veszprém, das mit griechischen Ordensfrauen besiedelt wurde. Unter den Mauern dieser Stiftung hielt sich die Selige Königin Gisella, Gemahlin des ersten Königs von Ungarn, des Heiligen Stephan, und Schwester des römischen Kaisers und deutschen Königs des Heiligen Henrich II. gerne auf. Unter dem Kloster geschenkten Besitztümern wird unser Dorf an erster Stelle genannt ( villa Zaarberin = Szárberény = Vörösberény). Die authentische Abschrift der Gründungsurkunde stammt aus dem Jahr 1109. Sie ist hier im Lichtbild zu sehen. Im Jahre 1297 wird die Kirche zum Heiligen Martin-die heutige reformierte Kirche-zum ersten Mal erwähnt. In der Türkenzeit starb das Kloster im Veszprémtal aus. Seine Besitztümer und so auch unser Dorf kamen 1626 an das Jesuitenkolleg von Győr (Raab). Die Jesuiten erbauten die dem Heiligen Ignatius von Loyola geweihte Kirche und das nebenan stehende Kloster. Die Einweihung der Kirche fand 1799 statt. Die bedeutendsten Sehenswürdigkeiten der Kirche sind ihre Barockfresken, die in der ganzen Gegend um den Plattensee nichts ihresgleichen haben. Der Künstler, der diese Bilder schuf war der aus der Schweiz stammende Veszprémer Maler Franz Xaver Bucher (Pucher). Das Deckengemälde über dem Sanctuarium stellt die Apotheose des Heiligen Ignatius dar. Rechts davon ist der Heilige Franz Xaver und die japanischen Märtyrer des Ordens zu sehen, links der Heilige Aloysius von Gonzaga und die Kassaer Blutzeugen. Das Fresko des Triumphbogens erinnert uns an die Ordensfrauen denen unser Dorf einst gehörte. Im Kirchenschiff stellt ein Gemälde den Heiligen Ignatius in der Einöde von Manresa dar, das andere Bild zeigt ihn als Streiter Christi in der Kraft des Glaubens für Frieden und Gesinnung. Die durch die Ungunst der Zeit beschädigten Fresken und Einrichtungsgegenstände wurden durch das Landesdenkmalamt mit viel Kunstsinn und materiellen Aufwand in den Jahren 1966 - 1976 wiederhergestellt.
A PLÉBÁNIA NAGYOBB ZARÁNDOKLATAI
(nem teljes felsorolás)
1994.
Szentföldi zarándokút, egy nagyobb szervezett csoporttal, amelynek magját az Almádi résztvevők adták.(8 nap)
1995.
Körmend, Güssing (Németújvár), Mariazell (2 nap)
1997.
Melk, Mariataferl, Mariazell, Lilienfeld (4 nap)
1998.
Lourdes, Andorra. (6 nap) Első lourdesi zarándokút.
1999.
Passau, Altötting ( 4 nap)
2000.
Padova, Siena, Róma, S.G. Rotondo (Szent Pió atya), Ravenna, Loreto, Assisi, Monte Cassino ( 7 nap)
2001.
Csíksomlyói pünkösdi búcsú (6 nap)
2002.
-Krakkó, Czestohowa, Wadowice (4 nap, júniusban)
-Medjugorje (5 nap, szeptemberben)
2003.
-Róma.
Részvétel Batthyány-Strattmann László hitvalló boldoggá avatásán.
(6 nap, márciusban)
-Mátraverebély-Szentkút, Sárospatak, Rozsnyó.
Részvétel II. János Pál pápának Rozsnyón bemutatott szentmiséjén.
(2 nap, októberben)
2004.
-Mariazell, Bécs. Részvétel a Közép-Európai Katolikus találkozó zárórszentmiséjén. (2 nap);
-Einsiedeln, Ars, Avignon, Lourdes, Arl. (7 nap) Második lourdes-i zarándokút.
2005.
Pozsony, Máriavölgy, Brno, Prága, Drezda. (5 nap)
2006.
Kárpátalja. Beregszász, Oroszi, Munkács. Szentmise a Vereckei-hágónál. (6 nap)
2007.
Passau. Zarándokút Boldog Gizella királyné ereklyéjéért, amelyet a passaui püspök adományozott a Szent Jobb kápolnának. (2 nap)
2008.
Szent Pál apostol nyomában Görögországban. (8 nap)
2009.
Maribor, Carcassone, Lourdes, La Salette, Einsiedeln. (9 nap)
Harmadik lourdes-i zarándokút.
2010.
Frauenkirchen, Bécs, Klosterneuburg, Lilienfeld, Mariazell (3 nap)
Zarándokútjainkat a Julianus Tours szervezte.
Lelkipásztori beszámoló a 2010. évről.
1. BEVEZETŐ
Mielőtt az elmúló évet magamban összegeztem volna, belepillantottam az előző évek beszámolóiba. Még sohasem tettem, de most késztetést éreztem rá. Érdekes volt beleolvasni az éveket áttekintő értékelésekbe. Mennyi feszültség, kesergés szövi át a sorokat, amiket a megemlített örömök pozi-tívumok alig-alig ellensúlyoztak. Mindezek ellenére is szeretem ezt a hagyományt, szeretek eleget tenni e plébánosi kötelezettségemnek.
2010. Először az jutott eszembe, hogy máris tíz év lepörgött a III. évezred első évszázadából; és micsoda tíz év. De most csak az elmúlóra pillantunk. Fel-fel villanik bennem most is az „öröm és üröm” kettőssége, ami nagyon markánsan megjelent az előző évek beszámolóiban, de ezekben a pillanatokban nem érzek magamban késztetést, hogy erre különösebben odafigyeljek.
Sokkal jobban megragad az a lassan kiformálódó nyugalom és békesség, ami "szárnyain hordoz", remélem, hogy nem csak engemet. Régóta vártam ezt a pillanatot. Olyannyira, hogy bár tisztán látok most is minden nagyrészt ismétlődő, vagy folytatódó „ürömöt”, de nem akarok hozzájuk lehajolni. Annyiszor magukkal rántottak már, annyiszor megzavarták már a sötét tapasztalatokban rejtőzködő sötét erők papi életemet, papságomat, -azt a papságot, amelyet mindennél jobban szeretek,- hogy nem akarok nekik több esélyt adni...
Nagyon sok érzékelt, meglátott és megszenvedett problémán nem vagyok/ nem vagyunk képesek segíteni, főleg azért, mert nem itt képződnek, ide csak „begyűrűznek”, pl. az elvallástalanodás. Ami egyszerre közömbösséget és „vallási pótlékok” (tenyérjóslás, kártyavetés, horoszkóp...) felé fordulást jelent.
És nyilván vannak olyan „problémák” is, amelyeket én nem érzékelek problémának mint pl. az ökumené, de úgy látom mégis a közösség egy kisebb csoportja maga előtt görgeti ezeket. Itt a katolikus hit védelméről van szó, amelyből semmit nem engedhetünk, mert már így is túl vagyunk a megengedhető határon. Újra ismétlem nem a II. vatikáni zsinattal kezdődött az egyháztörténelem ezt az egyház főpapjai is tudják; és az egyház nem azért maradt fenn, mert mindig idomult az aktuális elvárásokhoz, „mert ablakot nyitott a világra”, hanem, mert hű maradt az eredet hitéhez. A tévtanításokat sem emberi erőlködés sem pedig az idő nem alakítja át igaz hitté. Az egyház imádsággal, türelmesen és szeretettel várja az álláspontjukat átgondolni kívánó tévedésben élőket. Ennyit kell tennie.
2. ÁLTALÁNOS ÉRTÉKELÉS
Ahogy a bevezetőben is céloztam már rá 2010 bennem valószínűleg úgy fog megmaradni, mint egy nyugvó pont felé való haladás, olyan útnak a kezdete, amely egyre jobban bevezet (reményem szerint) mindnyájunkat abba a nyugalomba, amely a pap számára a csendes alkotó munka, hívek számára pedig az érlelődés, az elmélyülés, a hitben való megszilárdulás feltétele. Az Istennel való benső találkozás, a lélekből való merítkezés és a Lélekben való megmerítkezés elengedhetetlen feltétele a csend és a nyugalom. A hívő és papi élet feltételrendszerében ezek az elsők között álló követelmények. Irtózok minden dübörgéstől, harsogástól, a „látvány-pékség, látvány elemeitől”, melyhez itt-ott joggal hasonlítható egy-egy egyházközség.
Csak a „hoc est enim corpusra” van szükségünk, az Isten hozzánk hajló kegyelmére, az ezt leesdő papi szolgálatra és a hűségesek imájára; de nincs szükség semmiféle hókusz pókuszra, azaz verejtékszagú erőlködésre, amely nevetséges versenyt kíván futni a világ program-kínálatával, mintha egy lenne közülük az, amit az Egyház adhat a világnak.
Hiszem és bízom abban, hogy egyre többen „szállnak ki” az emberi életet kifosztó és megsemmisítő száguldó világból. Itt már nem a „gyorsulásról” van szó, ahogy a hetvenes-nyolcvanas években még oly vonzóan beszéltek az előttünk álló „új-világ” kihívásáról. Itt egy, az ember számára elviselhetetlen gazdasági, információs, „kulturális” sokkról van szó, egy a normális emberi kapacitást, feldolgozó képességet, az emberi lehetőségeket messze túlszárnyaló és meghaladó őrült globális gépezetről, amely alámossa és szétzúzza az életet a környezetet az egész bolygón.
A rohanás mellett a másik életet szétzúzó tényező az őskáoszhoz hasonlítható szellemi, kulturális, gondolkodásbeli zűrzavar, összevisszaság, amely a liberális média rémuralmában lel támaszt: „virágozzék minden virág”.
A rohanás mellett a másik életet szétzúzó tényező az őskáoszhoz hasonlítható szellemi, kulturális, gondolkodásbeli zűrzavar, összevisszaság, amely a liberális média rémuralmában lel támaszt: „virágozzék minden virág”.
Ebben az őrületben az emberi életet a csend, a csend szigetei a templomok menthetik meg ( és persze mindaz, amit ebben a fogalomban megragadhatunk.) És azok a szorosra záródó családok, amelyek a lehető legjobban kizárják az ártó hatásokat és a szó jó értelmében elszigetelődnek: az élhető élet szigeteit megteremtve… „bezárják azt a bizonyos nagyra nyitott ablakot!”. Remélhetőleg az Egyház is...
A nyugalom és a csend első jeleit az ősz folyamán kezdtem igazából érzékelni. Talán azért is mert valami olyan történésre várok, vágyok mind a magam, mind a plébánia életében, amit igazi költőiséggel jelenít meg éppen az ősz.
Az én felfogásom és habitusom szerint ugyanis valami ilyesmi a keresztény élet. Inkább ez, mint „perzselés”, hangoskodás, kétségbeesett és nevetséges kampányolás.
Az üdvösségtörténet rendje szerint a „végső időket éljük”. Krisztus után az idő „végső idő”, várakozás végső eljövetelére. Várakozás arra, hogy „nyugalmába lépjünk”. A kereszténységnek döntően ebben a felfogásban kell élnie – akkor is, ha természetesen az időben élve nemzedékről-nemzedékre jelen van benne az újjászületés „tavasza” és a hitet növelő „nyár”.
A történelmi időre pillantva azonban a „most születő, a most növekedő is” döntően a végső idő gyermeke. A kereszténységnek nem kell mindig mindent elölről kezdenie… sőt! A feladat sokkal inkább az, hogy a megkapott gazdag hit-örökség birtokában az újabb és újabb nemzedékek minél gyorsabban a hívő életnek abba a (fázisába) világába és gondolkodásába jussanak, amely karakteresen hordozza a nyugodt érlelődést, a csendes, ünnepi várakozást az Úrra.
Ebből is megérthető, hogy a legtöbb hívő miért nem képes azonosulni a nagy csinnadrattával járó ünneplésekkel, mert azt érzi, hogy valami olyat akarnak lenyomni a torkán, amin ő már régen túl van. Őt nem kell már semmiről meggyőzni, főleg nem lármás demonstrációval, azt szeretné, ha meggyőződése szerint élhetne.
Az évek múlásával mind jobban megvilágosodik az emberben az a közhely, hogy „úton van, halad”, de arra már valóban csak az értelem tud reflektálni, hogy mindez változásokat, átformálódást is jelent: a környezetben éppúgy, mint az emberben magában. Például azt, hogy pontosan semmit sem találunk egy idő után olyannak, mint korábban;(magunkat sem), vannak visszahozhatatlan történések, epizódok, amiket már csak az emlékezés hordoz. Régi önmagunk is, emlékeinkben léte-zik már csak. Az emberben két egymással ellentétes élmény cikázik: az elveszítés, a szegényedés fájdalma és a gazdagodás öröme. Valójában ebben a metszéspontban él az ember éppúgy, mint az Egyház. Hol egyik, hol másik dominánsabb.
Az évek múlásával mind jobban megvilágosodik az emberben az a közhely, hogy „úton van, halad”, de arra már valóban csak az értelem tud reflektálni, hogy mindez változásokat, átformálódást is jelent: a környezetben éppúgy, mint az emberben magában. Például azt, hogy pontosan semmit sem találunk egy idő után olyannak, mint korábban;(magunkat sem), vannak visszahozhatatlan történések, epizódok, amiket már csak az emlékezés hordoz. Régi önmagunk is, emlékeinkben léte-zik már csak. Az emberben két egymással ellentétes élmény cikázik: az elveszítés, a szegényedés fájdalma és a gazdagodás öröme. Valójában ebben a metszéspontban él az ember éppúgy, mint az Egyház. Hol egyik, hol másik dominánsabb.
3. RÖVID KRÓNIKA -
NÉHÁNY KIEMELKEDŐ PILLANAT A PLÉBÁNIÁK ÉLETÉBŐL.
A Plébánia élete ugyanúgy, mint az egész Egyház a liturgikus év kettős fókuszpontjában, a Húsvétban és a Karácsonyban elevenedik meg leginkább.
Ez részben a templom látogatottságban jelenik meg.
Ez részben a templom látogatottságban jelenik meg.
Bár sokkal jobban oda kellene figyelni, hogy a „Triduum Paschale”, valóban Szent háromnap legyen… és ne csak Nagyszombaton kezdődjön! Illetve a Karácsonyi ünneplés újra december 25-én érje el csúcspontját, ne pedig a vigília szentmisén 24-én délután.
E két ünnephez közeledve természetesen a szentségekhez járulás gyakorisága is megnövekszik. A legtöbben e két ünnep előtt gyónnak, amivel egyébként továbbra sem lehetek elégedett. Összességében sajnos csökken a gyónások száma, míg a szentáldozások egyenletes képet mutatnak. Újra hangsúlyozni kell: „aki méltatlanul veszi az Úr Testét és Vérét, az a saját ítéletét eszi és issza.”
E két ünnephez közeledve természetesen a szentségekhez járulás gyakorisága is megnövekszik. A legtöbben e két ünnep előtt gyónnak, amivel egyébként továbbra sem lehetek elégedett. Összességében sajnos csökken a gyónások száma, míg a szentáldozások egyenletes képet mutatnak. Újra hangsúlyozni kell: „aki méltatlanul veszi az Úr Testét és Vérét, az a saját ítéletét eszi és issza.”
A Nagyböjtben szerettem volna, ha még egyszer tanított volna bennünket Szendi érsek úr, de sajnos egészsége már akkor hanyatlóban volt és nem tudta vállani. Az utolsó pillanatban három paptestvért kértem fel, hogy három esti mise keretében szóljon hozzánk és biztosítson lehetőséget a szentgyónások elvégzésére. Csernai Balázzsal, Fodor Balázzsal és Cséri Gergővel találkozhattunk.
Húsvét minden évben elhozza a hitvalló életben való újjászületés, megerősödés reménységét. Az idei évben – mivel már egyedül láttam el a lelkipásztori szolgálatot és a régebbinél eggyel több a feladatom (Alsóörs), „próbaképpen” nem volt húsvéti feltámadási körmenet egyik plébánián sem. 2011-ben ezt a történetet újra gondolom. Nagycsütörtökön és Nagypénteken viszont továbbra is egy szertartás indokolt a rám bízott plébániákon.
Húsvét táján tekinthettük meg először a plébánia saját honlapját. Akik rendelkeznek internet hozzáféréssel bármikor rákereshetnek a www.almadiplebania.hu címen. A technikai hátteret Görög Károly informatikus biztosítja, a tartalmat jómagam igyekszem szemmel tartani, időnként frissíteni.
Húsvét táján tekinthettük meg először a plébánia saját honlapját. Akik rendelkeznek internet hozzáféréssel bármikor rákereshetnek a www.almadiplebania.hu címen. A technikai hátteret Görög Károly informatikus biztosítja, a tartalmat jómagam igyekszem szemmel tartani, időnként frissíteni.
Április 25-én volt az elsőáldozás. A három plébániáról összesen 21 gyermek. Hihetetlenül csekély szám! Megfontolandó, hogy a jövőben nem korhoz, hanem érettséghez és a családdal való közös vallásgyakorlathoz, igazi hitélethez kötjük az elsőáldozást, minekutána már nem csak a „kibérmálkozás”, hanem a „kettő az egyben” áldozás gyakorlata is elterjedt (= az elsőáldozás egyben az utolsó is!) A 21 elsőáldozóból nincs tíz, aki azóta legalább még egyszer áldozott; a 26 bérmálkozóból 5-el találkoztam azóta szentmisén.
Május 30-án Szendi József érsek atya vezette a bérmálást. 26 fiatal bérmálkozott, közülük 10 fiatal felnőtt volt, akik külön készültek a szentség vételére és csak 16 nyolcadik osztályos volt a három plébánián. 2011-ben lesz utoljára éves gyakorisággal bérmálás. Ebben a tanévben összesen 9 nyolcadik osztályos tanuló készül e szentség vételére és jelenleg fiatal felnőtt sincs több, mit 2-3. A továbbiakban kétévente lesz bérmálás, akik közben középiskolába lépnek értesítést kapnak majd a bérmálás előtti időben a közvetlen felkészülés és a bérmálás időpontjáról.
A nyár folyamán ismét nagyon sok nyaraló vendéggel találkozhattunk a szentmiséken. A nyári hónapokban szükséges lenne a szombati előesti szentmise is, de sajnos nem tudom megoldani hiszen Alsóörsre megyek abban az időpontban. Ott viszont sok Almádiból ismerős arccal találkozom. Talán majd egyszer, ha újra visszaáll az eredeti rend…
A nyár folyamán ismét nagyon sok nyaraló vendéggel találkozhattunk a szentmiséken. A nyári hónapokban szükséges lenne a szombati előesti szentmise is, de sajnos nem tudom megoldani hiszen Alsóörsre megyek abban az időpontban. Ott viszont sok Almádiból ismerős arccal találkozom. Talán majd egyszer, ha újra visszaáll az eredeti rend…
Az idén június, július fordulóján volt a plébániai nagy zarándoklat, ami a „kisebbek” közé tartozik. Azért volt kisebb, hogy erőt tudjunk gyűjteni a 2011-es fatimai nagy zarándoklathoz. Három nap volt mindössze: Bécs, Klosterneuburg, Lilienfeld, Mariazell. Július 2-án Sarlósboldogasszony ünnepén a kegyoltárnál adtunk hálát az országban végre bekövetkezett közéleti változásokért, annak reményében, hogy ha lassan is, de elindul Mária országa ama fölépülés útján, ami remény szerint a keresztény értékrendhez is közelebb áll.
A Karácsony és előtte az ádvent minden évben igazi lelki élményt jelent, minden velejáró fáradtsággal együtt is. A „rorate miséken” megtapasztalható buzgóság valódi karácsonyi ajándék a pap számára.
A Karácsony és előtte az ádvent minden évben igazi lelki élményt jelent, minden velejáró fáradtsággal együtt is. A „rorate miséken” megtapasztalható buzgóság valódi karácsonyi ajándék a pap számára.
1745 olvasás